Ördögtől való dolog nemet mondani, vagy tökéletesen rendben van? Életünk minden területén aktuális kérdés, hogy kinek, mikor, hogyan, milyen formában mondhatunk nemet, illetve mondhatunk-e egyáltalán. Kiemelten kényes téma ez munkahelyünkön, akár feletteseinkkel, akár munkavállalóinkkal, akár ügyfelünkkel szemben kell kijátszanunk az ellenkező-kártyát. Hogyan tehetjük ezt meg veszteségek és kellemetlenségek nélkül?
Mérlegelj
Az első és legfontosabb lépés, hogy felmérjük a helyzetünket. Alaposan mérlegeljünk mindent, ami szóba jöhet: mennyi időt venne igénybe a feladat, mivel jár, van-e rá kapacitásunk, illetve időnk, meg tudnánk-e csinálni olyan minőségben, ami után nem szégyenkezünk. Ha alapvetően lenne rá időnk és energiánk, de egyszerűen nem fűlik hozzá a fogunk, próbáljunk magunk meggyőzésére érveket összeszedni a feladat mellett (például plusz pontot szerezhetünk vele, esetleg több tapasztalatot, netán kicsivel több rálátást bizonyos dolgokra). Azonban ha úgy érezzük, nem lennénk képesek olyan minőségű munkát kiadni a kezeink közül, amire büszkék vagyunk, esetleg, hogy túlságosan leterhelne minket mentálisan, vagy lelkileg, semmiképp sem szabad elvállalnunk. Ne dobjunk oda egy meggondolatlan „igent” csak azért, mert tartunk a következményektől, retorzióktól, melyek ellenkezés esetében érnének minket.
Kérjünk segítséget
Minden esetben legyünk őszinték: ha a feletesünk kér bennünket valamire, amit nem tudunk elvállalni, ne féljünk elmondani neki, hogy a további feladataink mellé sajnos pillanatnyilag nem fér be. Ennek egyik legmegfelelőbb közlési módja lehet például, ha tanácsot kérünk priorizálással kapcsolatban. Így ha halaszthatatlanul fontos feladattal akarná megtoldani teendőink listáját, segít kitalálni, melyik másik projektet helyezzük háttérbe az új feladat javára. Így nem kerülünk kínos helyzetekbe be nem tartott határidők miatt. Ha a vezető megítélése alapján az új projekt nem helyezhető más feladataink elé, a helyzetet felmérve valószínűleg megkér valaki mást, hogy lássa el, azonban együttműködő hozzáállásunknak köszönhetően nem alakul ki kínos feszültség.
Kínáljunk fel másik alternatívát
Amennyiben úgy látjuk, semmiképp sem tudunk igent mondani a felkérésre, felajánlásra, de nem szeretnénk rossz szájízzel együtt dolgozni az adott személlyel a továbbiakban, gondolkodjunk előre, és kínáljunk fel egy másik, működőképes alternatívát! Sokkal egyszerűbb egy „nekem ez ilyen formán most nem megy, de mit szólnál, ha inkább” jellegű beszélgetést lefolytatni, mint egy ridegnek tűnő, éles elutasítást. Ezzel biztosítjuk a másik felet arról, hogy a probléma megoldásában szeretnénk segíteni, de nem tudunk olyan módon, ahogyan kéri tőlünk.
Ne érezzük magunkat kényszerhelyzetben
Ne ijedjünk meg, ha beérkezik egy elsőre riasztónak tűnő projekt egy új, vagy már meglévő ügyfél részéről! A legfontosabb szempont ebben az esetben is a mérlegelés: fel kell mérnünk, milyen előnyökkel és veszteségekkel járhat, ha elvállaljuk, illetve nem vállaljuk a feladatot. Nem szabad vakon rögtön igent mondani, ugyanis hiába vetjük bele magunkat a projektbe, ha aztán nem tudunk úgy teljesíteni, ahogyan szeretnénk, illetve, ahogyan elvárják. Nagyon fontos a prioritási sorrend, és hogy felmérjük, tényleg tudnánk-e kellő időt és energiát fordítani a feladatmegoldásra, van-e rá kapacitásunk. Amennyiben úgy érezzük, nem menne, sajnos akkor is nemet kell mondanunk, ha ez kisebb bevételkieséssel jár. Ilyenkor a legcélszerűbb nyers őszinteséggel az ügyfél elé állni, és elmondani, hogy sajnos jelenleg nem tudnánk olyan minőségben helytállni, amilyenben szeretnénk, és képesek lennénk, de köszönjük a megtisztelő lehetőséget. Ezzel mindenképpen jó pontot szerezhetünk, hiszen bár a feladatot nem tudtuk elvállalni, profizmusunkról árulkodik, hogy képesek voltunk felmérni képességeinket, opcióinkat, és racionális, átgondolt döntést hoztunk.
Amit semmiképp ne csináljunk
Igen, nemet mondani elképesztően nehéz, de ha nem tanuljuk meg, sokkal rosszabb következményeket vonhat maga után, mint ha csak nemet mondtunk volna. Néhány hiba, amikre kifejezetten érdemes odafigyelni, hogy még véletlenül se essünk bele:
- Halogatás – ha tudjuk, hogy a feladat nem fér bele akkor, amikor kérik, jobb nemet mondani, hiszen csak folyamatos csúszással jár, ha elkezdünk halogatni.
- Hazugság – szinte magyarázatra sem szorul, ahogy a mondás tartja „hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”. Sokkal kínosabb szituációkat szülhet, ha nem mondunk igazat, mintha egyszerűen csak nemet mondanánk.
- A feladat önhatalmú továbbadása – könnyen kerülhetünk kellemetlen helyzetbe, ha a ránk bízott feladatot másra testáljuk, amit aztán az adott személy nem, vagy nem úgy csinál meg, ahogy kellett volna. Ha egyenesen nemet mondunk, valószínűleg úgyis másnál köt ki a teendő, és magunkat is megkíméljük egy felesleges stressz-körtől.
Nemet mondani egyáltalán nem ördögtől való dolog, csak éreznünk kell, mikor van szükségünk rá, hogy kimondjuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.