Túlóra, csak erős idegzetűeknek!
Túlóra, csak erős idegzetűeknek!

Egyes munkahelyeken a túlóra „általános időtöltésnek” számít, máshol csak nagyon ritkán fordul elő. Vannak, akik szó nélkül elvégzik, és vannak, akik minden percet elszámolnak és persze olyan munkahely is van, ahol a túlóra fogalma „nem létezik”. Munkavállalóként sokszor csak azt érezhetjük, hogy…

A gép forog, az alkotó is
A gép forog, az alkotó is

Ahogyan a motoroknak, a munkáltatói márkának is megvan a maga ciklikussága, a kérdés az, hogy tudjuk-e, a mi szervezetünk éppen melyik ciklusban tart, s annak melyek a jellemző tünetei? Nézzük csak! A kezdetek Minden szervezetnél van munkáltatói márka, legfeljebb nem építik, hanem hagyják, hogy…

A negatív visszajelzés is több, mint a semmi
A negatív visszajelzés is több, mint a semmi

A visszajelzések az élet minden területén előforduló fontos tényezők, nélkülük teljesen elveszettek vagyunk a társadalmunkban. Az életünket átszövő közösségi média hálója még inkább növeli az igényünket a folyamatos visszacsatolásra. Arra azonban kevesebb figyelem irányul, hogy a munkáltatónkkal…

Blogunk célja:

Mi, a Hive Creative, azért hoztuk létre ezt a szakmai blogot, hogy minden érdeklődővel megosszuk a munkáltatói márkaépítés titkait. Mi írunk, ötletelünk, elmondjuk tapasztalatainkat, ti pedig kommenteljetek: így lesz teljes ez az oldal!

Friss topikok

Címkék

állásbörze (6) álláshirdetés (3) állatbarát (1) belső kommunikáció (18) belső kommunikácó (1) béremelés (2) betanítás (3) bizalom (3) bme (1) börze (2) branding (4) CSR (1) diákmunka (1) egyenlő bánásmód (1) elbocsátás (2) elemzés (4) előadások (3) employer branding (59) employer branding stratégia (15) építőkritika (3) építővisszajelzés (3) esemény (1) EVP (4) feedback (5) fehér gallér (3) fejlesztés (3) fejvadász (3) felmérés (3) felsővezető (5) fogyasztói márka (6) gyakornok (6) hitelesség (8) HO (5) home office (4) HR (22) hvg (1) ideális munkahely (10) interjú (1) juttatás (2) kapcsolat (2) kék gallér (3) képzés (3) kivándorlás (4) KKV (22) kommunikáció (27) konferencia (4) középvezető (3) közösségi iroda (5) kritika (1) külső kommunikáció (7) kutya (1) márka (12) márkázás (1) marketing (10) maslow (1) meeting (4) megtartás (17) mérhetőség (11) motiváció (10) műegyetem (1) munkaerőhiány (16) munkahelyi szerelem (1) munkahelyi viszony (1) munkaidő (5) munkáltató (4) munkáltatói márka (57) munkavállaló (15) nagyvállalat (53) negatívum (4) negatívvisszajelzés (2) nem (1) oktatás (1) önmegvalósítás (4) pályakezdő (3) pihenőidő (4) pozitívum (4) PR (3) pszichológia (3) reklámajándék (1) rendezvény (1) selfdrvn (1) social media (9) SSC (1) szervezeti kultúra (17) sztrájk (1) toborzás (16) tréning (4) tulajdonosi szemlélet (2) túlóra (1) válság (5) vélemény (5) vezető (6) videó (1) visszajelzés (3) viszony (1) Y generáció (9) zaklatás (1) Z generáció (11) Címkefelhő