Mire készülhetünk a veszélyhelyzet feloldása után a munkaerő-piacon?

A veszélyhelyzet első hónapjának vége felé közeledve már most látszik néhány nagyon erős hatás a piacon, amellyel mindenképpen számolni kell majd. Az egyik ilyen hatás a szolgáltató szektor várhatóan lassabb feléledése.

Számos étterem, kávézó, szálloda volt kénytelen szélnek ereszteni munkavállalóit. Amikor a gazdaság elindul újra a növekedési pályán, ezen szolgáltató egységek szépen fokozatosan újra ki fognak nyitni, hiszen igény lesz rájuk.

board-895399_1280_1.jpg

Ez az igény azonban várhatóan nem azonnal és nem egyszerre, nagy mennyiségben fog jelentkezni, hanem fokozatosan.

Ennek hátterében két ok húzódhat meg. Egyrészt azok a potenciális fogyasztók, akik átvészelik a válságot anélkül, hogy az különösebben megterhelné anyagi helyzetüket, viszonylag kevesen lesznek. Ráadásul ennek a rétegnek is hozzá kell nyúlnia a tartalékaihoz, hiszen ők is megérzik a gazdaság visszaesését. Várhatóan ők sem kezdenek el esztelenül wellness hétvégézni, étterembe, színházba, kávézóba járni. Másrészt azok, akik a veszélyhelyzet alatt elveszítik a munkájukat és ténylegesen a túlélésért küzdenek, szintén lassabban térnek majd vissza a veszélyhelyzet előtti fogyasztási szokásaikhoz. Ezt a folyamatot erősítheti, hogy a válság elején elbocsátott munkavállalók közül azok, akik a válság után sikeresen elhelyezkednek, egyáltalán nem biztos, hogy vissza fognak térni korábbi munkájukhoz. Akiknek pedig ez nem sikerül, azok - különösen egy elhúzódó válság esetében - vélhetően annyira súlyos helyzetbe kerülnek, hogy fogyasztói potenciáljuk talán évekig nem éri el a válság előtti szintet.

A lassan induló kereslet, a szolgáltató szektorban kiürülő munkaerőpiac és a feltehetően nagy számban tönkremenő vállalkozások azt vetítik előre, hogy az ebben a szektorban tevékenykedő cégek számára a válság sokkal hosszabb lehet.

Ugyanakkor lehetnek egyértelmű nyertesei is a pandémiának.

shipping-boxes-on-red-brick.jpg

Az élelmiszer-kereskedelemmel, a házhozszállítással és a gyógyszeriparral kapcsolatos vállalkozások minden bizonnyal inkább javítottak munkáltatói pozícióikon a válság alatt. Korábban bizonyos munkakörökre rendkívül nehéz volt munkavállalókat toborozni, többek között ezért is voltak kénytelenek a nagyobb áruházláncok komoly toborzó kampányokat és folyamatosan emelkedő bért kínálni. A válság elején feltorlódó munkaerőpiac viszont egy csapásra megoldotta a munkaerő problémáikat. Hamarosan azonban ezek a most robbanásszerű fejlődésnek induló szektorok is megtelnek, vagy elérik a piaci igény szerinti csúcspontjukat, s akkor ezen munkakörök is kínálati súlyúvá válnak.

Mint azt korábbi cikkünkben jeleztük, mostani okfejtéseink lehetséges trendeket vázolnak, melyek korábbi saját tapasztalatainkra és jelenlegi ügyfeleinknél tapasztaltakra alapszanak. A válság legfőbb jellemzője a váratlanság és a kiszámíthatatlanság, így az egyes piaci trendek is akár napról napra változhatnak!

A bejegyzés trackback címe:

https://munkaltatoimarka.blog.hu/api/trackback/id/tr9915597390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Graves 2020.04.08. 11:59:17

A válság után is egy szó lesz a MUNKAERŐPIAC.

studkell 2020.04.08. 14:14:38

Jól mondja Graves, és a "munkaerő-piaci" pedig kötőjeles (6 szótag fölött van), csak ha esetleg majd olyat is szeretnél írni. Tudom, vannak ennél nagyobb problémák is, de ha írunk, akkor írjunk helyesen, annyi csökkent van a neten.

talentseeker 2020.04.08. 14:39:17

Köszönjük a hozzászólásokat, javítva!

Blogunk célja:

Mi, a Hive Creative, azért hoztuk létre ezt a szakmai blogot, hogy minden érdeklődővel megosszuk a munkáltatói márkaépítés titkait. Mi írunk, ötletelünk, elmondjuk tapasztalatainkat, ti pedig kommenteljetek: így lesz teljes ez az oldal!

Friss topikok

Címkék

állásbörze (6) álláshirdetés (3) állatbarát (1) belső kommunikáció (18) belső kommunikácó (1) béremelés (2) betanítás (3) bizalom (3) bme (1) börze (2) branding (4) CSR (1) diákmunka (1) egyenlő bánásmód (1) elbocsátás (2) elemzés (4) előadások (3) employer branding (59) employer branding stratégia (15) építőkritika (3) építővisszajelzés (3) esemény (1) EVP (4) feedback (5) fehér gallér (3) fejlesztés (3) fejvadász (3) felmérés (3) felsővezető (5) fogyasztói márka (6) gyakornok (6) hitelesség (8) HO (5) home office (4) HR (22) hvg (1) ideális munkahely (10) interjú (1) juttatás (2) kapcsolat (2) kék gallér (3) képzés (3) kivándorlás (4) KKV (22) kommunikáció (27) konferencia (4) középvezető (3) közösségi iroda (5) kritika (1) külső kommunikáció (7) kutya (1) márka (12) márkázás (1) marketing (10) maslow (1) meeting (4) megtartás (17) mérhetőség (11) motiváció (10) műegyetem (1) munkaerőhiány (16) munkahelyi szerelem (1) munkahelyi viszony (1) munkaidő (5) munkáltató (4) munkáltatói márka (57) munkavállaló (15) nagyvállalat (53) negatívum (4) negatívvisszajelzés (2) nem (1) oktatás (1) önmegvalósítás (4) pályakezdő (3) pihenőidő (4) pozitívum (4) PR (3) pszichológia (3) reklámajándék (1) rendezvény (1) selfdrvn (1) social media (9) SSC (1) szervezeti kultúra (17) sztrájk (1) toborzás (16) tréning (4) tulajdonosi szemlélet (2) túlóra (1) válság (5) vélemény (5) vezető (6) videó (1) visszajelzés (3) viszony (1) Y generáció (9) zaklatás (1) Z generáció (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása