3+1 tipp a HRPWR konferenciáról kékgalléros és social médiás kihívásokhoz

A HRPWR csapata remek előadókat kért fel (többek között minket is! :) ) a legutóbbi, kékgalléros kihívásokat és hatékony közösségi médiás álláshirdetéseket boncolgató konferenciájára. Összegyűjtöttünk néhány hasznos információt, ami több előadótól is elhangzott és hasznos lehet megtartási és toborzási problémákhoz.

1. A visszajelzésekben rejlő erő

Többen kiemelték a rendszeres, ösztönzött visszacsatolások közösségépítő, vállalat és munkamorál erősítő szerepét. Az Aventics személyügyi igazgatója, Fiser Orsolya többek között megosztotta a közönséggel, hogy cégüknél időközönként közös reggelit szerveznek a kékgalléros munkatársak és az ügyvezető között. A napindító kávé mellett a reggeli meetingre jelentkező dolgozók kérdéseire válaszol, kéréseit meghallgatja, felvetéseire reagál a cég ügyvezetője. Emellett a cég évente igyekszik sort keríteni a teljesítményértékelő beszélgetésekre az egész fizikai állományával. Ez nagyon időigényes feladat, ám mégis fontosnak tartják, mert látható eredménye van a „nyitott fülek és tárt karok” elvének.

1_mam-w4ikgi7qsxgjftmi1w.gif

A rendezvényen hazai viszonylatban először bemutatott, ígéretes telejesítményértékelő rendszer, a Staffino például a digitalizált visszajelzések fontosságára épül. A program ösztönzi a visszajelzések adását és megkönnyíti azok feldolgozását. Számtalan felhasználási módja közül a vállalaton belüli kommunikációra, a felhasználok, vásárlók feedbackjeinek rendszerezett gyűjtésére is fókuszál, melyek HR és employer branding szempontból szintén lényeges elemek.

2. Facebook, LinkedIn, Twitter – az álláshirdetés triumvirátus

Ennek a hármas szövetségnek egyértelműen a Facebook a legerősebb tagja. Köszönhetően annak, hogy a felület a kék és fehér gallérosokat egyaránt célcsoportjának tekintheti. A közösségi médián megjelenő álláshirdetések közül a Facebook tarol.

facebook_rlz2.gif

A LinkedIn a szellemi munkakörben dolgozók elérésében jeleskedik és Pári Zsolt, LinkedIn szakértő szerint az ilyen munkakört toborzók legerősebb fegyvere. A hirdetéseket itt kevésbé tartja hatékonynak, ez a közösségi média felület a jól használt és direkt megkeresésekkel jóval hatásosabb, mint bármely állásportál.

A Twitter egy igen apró szeletet képvisel a social médiás álláshirdetések tortájából, mivel a kékgalléros munkaerő még csak nem régen kezdte el használni. Ám az elmúlt évben - bár a Facebook sikeréhez korántsem mérhető, de - jelentős térnyerést tudhat magáénak.

3. A csapatmunkát el kell ismerni és támogatni kell!

A fizikai munkatársak toborzásával és kölcsönzésével foglalkozó HRC group a megbecsülést és az elismerést nagyon fontosnak tartja. Eddigi kampányaikkal is igyekeztek felhívni a figyelmet a fizikai munka fontosságára, és a fizikai munkások megbecsülésére. A kampány üzenetét egyébként a konferencián résztvevő minden nagyvállalat osztja és próbálja beépíteni kommunikációs tervei közé.

Az elismerés és a visszajelzés egyébként kéz a kézben jár a sikeres cégek életében. Mindkettő rendszerességet, folytonosságot és tudatosságot igényel.

A HRPWR konferenciák általában záró etapjaként szereplő és most is megrendezett kerekasztal beszélgetésénél a csapatmunkát és ennek a létrejöttét ösztönző csapatépítők támogatásáról is szó esett.

elegedettseg_es_osztonzes.gif

A DM például pénzzel is támogatja az önszerveződő csapatépítést, legyen az közös farsang vagy jótékonykodás. A megannyi más csapatszellem kovácsoló ötlet mellett valószínűleg ennek is köszönhetik, hogy magas az elégedettségi mutató a vállalaton belül.

+1 Toborozni márpedig mindenkinek nehéz és bizony egyre nehezebb!

Egyetlen előadó sem tagadta, sőt megerősítette, hogy az elmúlt években megnehezedett a megtartás és a munkaerőtoborzás. A hasonló profilú cégek sokszor egymástól halásszák el a munkavállalókat, akikből viszont egyre kevesebb áll rendelkezésükre.

A konferencia egyik legfrappánsabb mondatát a toborzásról a Lego Senior HR menedzserétől, Nagy Istvántól halhattuk, aki a 70-es évek punk zenéjéhez hasonlította azt. Hiszen csakis ennek a zenei műfajnak, korszaknak a gyorsaságával, egyszerűségével, tehetségével lehet (és kellene) hatékonyan munkaerőhöz jutni. A gyorsaság alatt a vezetői reakcióidők lerövidítését érthetjük, mivel ha egy problémára kell reagálni, vagy új munkaerőt kell hirtelen felvenni, akkor nincs idő heteket várni a felsőbb jóváhagyásra. Az egyszerűség alatt valószínűleg a pontos és könnyen értelmezhető üzenetek megfogalmazása rejlik. A tehetség, pedig mind a toborzó, mind pedig a jelentkező részéről lényegi elem a kiválasztási folyamat során.

A bejegyzés trackback címe:

https://munkaltatoimarka.blog.hu/api/trackback/id/tr2913372401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blogunk célja:

Mi, a Hive Creative, azért hoztuk létre ezt a szakmai blogot, hogy minden érdeklődővel megosszuk a munkáltatói márkaépítés titkait. Mi írunk, ötletelünk, elmondjuk tapasztalatainkat, ti pedig kommenteljetek: így lesz teljes ez az oldal!

Friss topikok

Címkék

állásbörze (6) álláshirdetés (3) állatbarát (1) belső kommunikáció (18) belső kommunikácó (1) béremelés (2) betanítás (3) bizalom (3) bme (1) börze (2) branding (4) CSR (1) diákmunka (1) egyenlő bánásmód (1) elbocsátás (2) elemzés (4) előadások (3) employer branding (59) employer branding stratégia (15) építőkritika (3) építővisszajelzés (3) esemény (1) EVP (4) feedback (5) fehér gallér (3) fejlesztés (3) fejvadász (3) felmérés (3) felsővezető (5) fogyasztói márka (6) gyakornok (6) hitelesség (8) HO (5) home office (4) HR (22) hvg (1) ideális munkahely (10) interjú (1) juttatás (2) kapcsolat (2) kék gallér (3) képzés (3) kivándorlás (4) KKV (22) kommunikáció (27) konferencia (4) középvezető (3) közösségi iroda (5) kritika (1) külső kommunikáció (7) kutya (1) márka (12) márkázás (1) marketing (10) maslow (1) meeting (4) megtartás (17) mérhetőség (11) motiváció (10) műegyetem (1) munkaerőhiány (16) munkahelyi szerelem (1) munkahelyi viszony (1) munkaidő (5) munkáltató (4) munkáltatói márka (57) munkavállaló (15) nagyvállalat (53) negatívum (4) negatívvisszajelzés (2) nem (1) oktatás (1) önmegvalósítás (4) pályakezdő (3) pihenőidő (4) pozitívum (4) PR (3) pszichológia (3) reklámajándék (1) rendezvény (1) selfdrvn (1) social media (9) SSC (1) szervezeti kultúra (17) sztrájk (1) toborzás (16) tréning (4) tulajdonosi szemlélet (2) túlóra (1) válság (5) vélemény (5) vezető (6) videó (1) visszajelzés (3) viszony (1) Y generáció (9) zaklatás (1) Z generáció (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása