Dugódíj, vagy előzhetünk a buszsávban?

Munkáltatói márkaépítések során szinte alap, hogy rögtön a probléma közepébe vágunk egy-egy új ügyfélnél. Oké, kezdjünk neki az építésnek, de jövő héten már indulhat is a kommunikáció ugye? S akkor a következő hónapban már nő is a jelentkezők száma, csökken a fluktuáció. (Ide még szívesen beírnám a világbékét is, de az már egy kicsit túlzó lenne…) Minden esetre, az elvárások magasak, s ebben a nagyvállalatok többsége megegyezik.

Magasak az elvárások, hiszen mindenki szeretné saját cégét tökéletesen felépíteni, s ebbe beletartozik a munkáltatói márka is. Azt azonban fontos látni, hogy ennek a területnek számos olyan eleme van, melyre nincsen direkt ráhatásunk, vagy csak nagyon minimális mértékben. Ilyen például a nagy szervezeti méretből adódó kockázat. Egy tíz fős kisvállalkozásnál sem könnyű tíz kompatibilis kollégát találni, de egy kétezer fős cégben szinte biztos, hogy lesznek egymással együttműködésre képtelen munkavállalók, s ráadásul jó eséllyel nem is egy!

meeting_employer_branding.jpg

Kis cég - kis meeting, nagy cég - nagy meeting. Employer branding szempontból nem a méret számít, hanem a hatékonyság!

De beszélhetünk akár a belső kommunikációról is. A kis cégnél a főnök egy ebéd során elmondja, hogy mi a cég küldetése, merre tartunk, s mi lesz a következő néhány lépcső. Ez egy folyamatosan termelő nagyvállalatnál könnyen lehet, hogy kivitelezhetetlen, illetve ha meg is oldja, lehet, hogy három hét múlva már több tíz, vagy száz ember lesz aki ott sem volt ezen a beszélgetésen. Így vagy keres erre egy megfelelő kommunikációs platformot, vagy állandóan azzal fog küzdeni, hogy legalább negyedévente újra elmondja a stratégiát, amit a cég fele már kívülről fúj, míg a másik fele meg akkor hallja elsőre.

Ott van még - hogy marketing oldal se maradjon ki - a sikeres márka árnyéka is. Azaz ha mi vagyunk az autóipar gyémántja, mert millió szám szelik az utakat az általunk gyártott csúcsminőségű járművek, akkor ezt várják el tőlünk a munkavállalók is a szervezet felépítésében, működtetésében.

Fogyasztói márkánk sikeressége alapból magasabb elvárást generál a cég működésével, szervezetével, kommunikációjával kapcsolatosan is.

Ez nem csak azt jelenti, hogy kisebb a munkavállalók ezeket a területeket érintő hibatűrési faktora, de azt is, hogy magasabbak az elvárásaik is. Nemcsak kommunikációban, szervezeti felépítésben, de könnyen lehet, hogy munkakörnyezetben, juttatásokban és akár bérszínvonalban is!

Ez a három példa csak egy kis szelete annak a szerteágazó és összetett problémakörnek, mely rész a munkáltatói márkának. Fontos látni, hogy nem minden elemre van azonos hatással a márkaépítés, s mint minden piacnak, területnek ennek is megvannak a maga korlátai, keretei. Azért mert remek munkáltatók vagyunk még mi is abban a munkaerő piaci környezetben tevékenykedünk, ahol a többiek. Lehet, hogy jobb a megítélésünk, ismertségünk, szimpatikusabb brand vagyunk, vagy egyszerűen csak nagyon menők, a piac keretei ettől még érvényesek ránk is!

employer_branding_dugo.jpg

Ha mindenki a munkáltatói márka dugójában ül, mi sem slisszolhatunk el a buszsávban.

Ha tehát mindenki a kocsiban araszol a dugóban a Délitől az Örsig, akkor ha a mi munkáltatói márkánk jobb, mint a versenytársaké, az csak annyit tesz, hogy nem egy 20 éves rozzant, fűtetlen tragacsban araszolunk, hanem lágyan szóló zene mellett, kellemes környezetben léptetünk a modern villanyautónkkal. Ha lehet választani, akkor 10 emberből 8 könnyen lehet, a villanyautóra szavaz, de ettől még nem hajthatunk fel a metrósínekre, hogy mindenkit kikerülve megússzuk a dugót!

A bejegyzés trackback címe:

https://munkaltatoimarka.blog.hu/api/trackback/id/tr9412408089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blogunk célja:

Mi, a Hive Creative, azért hoztuk létre ezt a szakmai blogot, hogy minden érdeklődővel megosszuk a munkáltatói márkaépítés titkait. Mi írunk, ötletelünk, elmondjuk tapasztalatainkat, ti pedig kommenteljetek: így lesz teljes ez az oldal!

Friss topikok