Munkáltatói márkaépítésről érthetően

avagy az Employer Branding titkai

3+1 tipp a HVG állásbörze kiállítóinak

2017. október 06. 12:37 - worldly wise

Lezárult a HVG állásbörze őszi etapja. A tavaszi után ismét kint jártunk a börzén és igyekeztünk feltérképezni a kiállítókat employer branding szempontból. Megannyi impozáns standdal és ügyes megoldással találkoztunk, de az arénás körutunk során nemcsak a külcsínre figyeltünk, a céget népszerűsítő standon jelenlevő munkavállalók kommunikációs készségeit és felkészültségét is górcső alá vettük (ez utóbbiról azonban a következő blogbejegyzésünkben értekezünk).

Most következzen 4 (sajnos) tipikus megjelenési, tárgyi probléma, amin tanácsainkat megfogadva később könnyedén javíthatnak a most hasonló bakikat elkövető cégek.

1. Kiteregetett álláshirdetések, standra ragasztott cetlik

A tavaszi állásbörzén találkoztunk szakadt roll uppal, megviselt ajándéktárgyakkal, de szerencsére ez kevésbé volt jellemző az őszi standokra. A mostani látogatásunk során a középiskolai diákelnök választás kampányidőszakára hasonlító cetliragasztásra lettünk figyelmesek egyes standoknál. A pultra, a hátfalra vagy a stand tetejére celluxozott A4-es álláshirdetéseken, cégbemutatókon és nyereményjáték felhívásokon akadt meg a tekintetünk.

Tipp: Az állásbörzére érdemesebb inkább egy prospektus vagy irattartót beszerezni. Nem szükséges a stand dekorálásához gigászi beruházás. A lényeg, hogy a stand és a stand háttere tükrözze azt, amivel a cég foglalkozik és legyen letisztult, hiszen a meghirdetett pozíciók mellett a potenciális munkavállaló számára a stand megjelenése teszi leginkább vonzóvá a céget.

20171004_093330.jpg

 A Glencore egy egyszerű és letisztult megjelenéssel érkezett a HVG állásbörzére.

2. A digitalizáció csodái és buktatói

A számítógépes adattárolás korában egyes cégek még mindig papírcetliken gyűjtenek elérhetőségeket és töltetnek ki adatlapokat. Ezzel mindaddig nem lenne gond, amíg a papírfecnikre felírt adatokat nem vinnék be az állásbörzét követően egy excel fájlba.

Tipp: Ha nem fér bele a büdzsébe a tablettartó pult vagy tapipados kijelző, nem probléma. A standhoz fáradó érdeklődő felé fordított laptoppal vagy tablettel is megoldható az adattárolás. Az legmodernebb megoldások egyike, hogyha az adatok megadása előtt vagy után a cég weboldalán vagy egy külön erre az alkalomra fejlesztett site-on tudnak regisztrálni és nézelődni az álláskeresők.

Egy ilyen eseményen sajnos elmehet az internet, viszont ha erre épül a cég bemutatója, a regisztráció, az attrakció, akkor biztos ami fix, még börze előtt érdemes készülni egy, az eszközre csatlakoztatható mobilnetes megoldással.

3. „Jó cuccok voltak ennél a cégnél, de fogalmam sincs mivel foglalkoznak.”

Izgalmas játékokat próbálhattak ki a börzén résztvevők és megannyi brandingelt ajándéktárgyat zsebelhettek be. Ez mind szuper, de a bekezdés idézőjelbe tett címe tükrözi leginkább, hogy ezeknek valójában nem sok értelme van. Ha a HR-es nem kér egy beszélgetést, önéletrajzot és nem mutatja be a standra érkező játékosnak vagy toll/papír/stresszlabda/édesség gyűjőknek a céget, akkor csak ablakon kiszórt pénz az állásbörzén felvonultatott márkázott termékarzenál.

Tipp: Érdemes olyan dologgal lekötni a potenciális munkavállalót, ami betekintést nyújt abba, hogy vajon milyen is lenne dolgozni a cégnél. Miket lehet kihozni az anyagból, az eszközökből vagy milyen a csapattal együtt dolgozni.

20171004_110036.jpg

Például a Hauni gépgyártó vállalatnál kipróbálhatták a lemezmegmunkálást és a megfelelő eszközök segítségével elefántot vagy bármilyen izgalmas dolgot hajtogathatottak maguknak a börzére látogatók.

20171004_123052_1.jpg

A Suzuki szintén egy izgalmas activity-vel jelent meg. Egyszerű, lényegretörő az üzenet: Ők autókat építenek, próbáld ki te is!

+1 Elnyújtott és/vagy értelmetlen kérdőívek egy túró rudiért

Először is, szeretnénk leszögezni, hogy imádjuk a túró rudit, a nápolyit, gumicukrot vagy bármilyen más magas cukor tartalmú ételt! Éppen ezért jöttünk lázba a finom édességek láttán, majd hozzáfogtunk kitölteni az 5-10 perces kérdőívet, de már fél perc után csak a finomságon járt az agyunk.

A körülöttünk lévő „versenyzőkön” látszott, hogy már az 5. kérdést követően végleg megunták a töltögetést és random jelölgettek, írogattak megoldásokat. Összecsapták a feladatot és ezt követően nagy mosollyal a szánjukon és jóllakottan távoztak az adakozókedvű édességboltost játszó cégektől.

A potenciális munkavállalóknak valószínűleg fogalma sem volt, hogy melyik cégtől kaptak brandingelt vagy nem brandingelt csokit. 2 dolog biztos:

  • egyik cég sem az édes nyeremény gyártásával foglalkozott, és bár a delikvensek nagyon rendes dolognak tartották, hogy megetették őket, az ég egy adta világon semmire nem emlékeztek a cégből.
  • az 5. kérdés után minden kitöltőt már csak a cukorvágya hajtott és a maratonira nyújtott kérdőívekre random válaszokat szórtak.

Tipp: Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mennyire lesz egy kérdőív reprezentatív, mennyire tudja a cég a későbbiekben ezt valóban felhasználni és mennyire csak az édesség megszerzéséért töltenek ki az állásbörzékre látogatók egy 5-10 perces, hosszú kérdőívet? Egy börze csakis akkor megfelelő helyszín kérdőív kitöltetésre, ha a demográfiai adatok után legfeljebb 5-6 kérdésre kell válaszolni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://munkaltatoimarka.blog.hu/api/trackback/id/tr4312933271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.