"Minek ez a Facebook? Tartok is tőle, meg csak a gond van vele!"

15iiqs.jpg

A közösségi média employer branding célú használata csak azok számára tűnik feleslegesnek, vagy rémisztőnek, akik nincsenek teljesen tisztában az internetes platformok márkaépítő erejével. A mondás szerint jobb félni, mint megijedni, de ebben az esetben mi azt tanácsoljuk, hogy inkább készüljünk fel, tartsuk a kezünkben a saját platformunk irányítását, mintsem ijedezzünk.

A social média tudatos használatának megannyi pozitív hatása van.

Itt van rögtön egy példa: a CareerArc kutatása szerint az álláskeresők 62%-a keresi fel a kiszemelt vállalat közösségi média profilját, hogy felmérje a cég munkáltatói márkáját. A munkáltatók nagy része (74%-a) pedig jelen van a közösségi oldalakon és employer branding eszközökkel is próbálja cégét, munkáltatói márkáját erősíteni.

Célszerűbb tehát kézben tartani a céges social média oldalunkat, internetes imidzsünket, mintsem a háttérből figyelni, hogy mit mondanak rólunk a közösségi oldalakon. Mérlegeljük, hogy valóban érdemes az egyre zsugorodó, social médiát kerülő cégek közé tartozni. Szerintünk inkább időben vegyük fel a versenyt jól felépített közösségi média profilokkal, komplex stratégiával, akár tapasztalt social média szakemberek segítségének igénybevételével.

A bejegyzés trackback címe:

https://munkaltatoimarka.blog.hu/api/trackback/id/tr9712759864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blogunk célja:

Mi, a Hive Creative, azért hoztuk létre ezt a szakmai blogot, hogy minden érdeklődővel megosszuk a munkáltatói márkaépítés titkait. Mi írunk, ötletelünk, elmondjuk tapasztalatainkat, ti pedig kommenteljetek: így lesz teljes ez az oldal!

Friss topikok

Címkék

állásbörze (6) álláshirdetés (3) állatbarát (1) belső kommunikáció (18) belső kommunikácó (1) béremelés (2) betanítás (3) bizalom (3) bme (1) börze (2) branding (4) CSR (1) diákmunka (1) egyenlő bánásmód (1) elbocsátás (2) elemzés (4) előadások (3) employer branding (59) employer branding stratégia (15) építőkritika (3) építővisszajelzés (3) esemény (1) EVP (4) feedback (5) fehér gallér (3) fejlesztés (3) fejvadász (3) felmérés (3) felsővezető (5) fogyasztói márka (6) gyakornok (6) hitelesség (8) HO (5) home office (4) HR (22) hvg (1) ideális munkahely (10) interjú (1) juttatás (2) kapcsolat (2) kék gallér (3) képzés (3) kivándorlás (4) KKV (22) kommunikáció (27) konferencia (4) középvezető (3) közösségi iroda (5) kritika (1) külső kommunikáció (7) kutya (1) márka (12) márkázás (1) marketing (10) maslow (1) meeting (4) megtartás (17) mérhetőség (11) motiváció (10) műegyetem (1) munkaerőhiány (16) munkahelyi szerelem (1) munkahelyi viszony (1) munkaidő (5) munkáltató (4) munkáltatói márka (57) munkavállaló (15) nagyvállalat (53) negatívum (4) negatívvisszajelzés (2) nem (1) oktatás (1) önmegvalósítás (4) pályakezdő (3) pihenőidő (4) pozitívum (4) PR (3) pszichológia (3) reklámajándék (1) rendezvény (1) selfdrvn (1) social media (9) SSC (1) szervezeti kultúra (17) sztrájk (1) toborzás (16) tréning (4) tulajdonosi szemlélet (2) túlóra (1) válság (5) vélemény (5) vezető (6) videó (1) visszajelzés (3) viszony (1) Y generáció (9) zaklatás (1) Z generáció (11) Címkefelhő
süti beállítások módosítása